- Hogy láthatsz engem? - vágott a szavamba gond nélkül...
- Nem tudom...
- Derítsd ki!
- Hogyan?
- Passz...de én a helyedbe felkelnék. El fogsz késni! - vigyorgott.
És ekkor kipattant a szemem. A telefonom megállás nélkül csörgött. Kinyomtam az ébresztőt, majd kótyagosan kikászálódtam az ágyból. Nem sok mindenki tud megijedni a saját tükörképétől...én igen. A fürdőszobába lépve hirtelen azt sem tudtam, hogy fogat mossak-e, a hajamat lapítsam le, a koszt mossam le az arcomról... Várjunk...Az egy sárfolt. Igen, az határozottan az. És ekkor eszembe jutott az álom...Most...ez most komoly? Gyorsan és eléggé idegesen lemostam az arcomról, majd észrevettem valamit. Nem csak az arcom, mindenem sáros. Bepattantam a zuhany alá, megmosakodtam, a hajamat copfba fogtam, és felöltöztem. Kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy mit veszek fel. Ránéztem az órámra. 6:03. Azt hiszem beugrok Tyler-hez.
*
- Eric Carter! - csörtettem be a szobájába.
- Neked is jó reggelt! - köszönt és a semmibe meredt, majd leült a géphez. - Eszedbe jutott már, hogy beírod a Google-ba a nevét és...
- Azt hiszem tegnap este jártam a temetőben.
- Azt hiszed? Megint beszívtál?
- Nem! Csak álmodtam, hogy ott vagyok a sírjánál, aztán őt is láttam és felébredtem és csupa sár voltam.
- Nem lehet, hogy az agyadra ment a gyerek? Ennyire csak nem helyes! - nyújtotta ki a nyelvét. - Amúgy...ha már helyes pasi...velem miért nem szoktál álmodni? - biggyesztette le a száját.
- Mert te nem vagy szellem...
- Oké, legelőször is egy tény. Még én is kételkedek egy kicsit, pedig gyerekkorunk óta ismerjük egymást. De ha máshoz állítasz oda ezzel a dumával, tuti, hogy hülyének néz.
- Ezért is jöttem hozzád. Segítened kell...
- Ahhoz, hogy segíteni tudjak, neked is segítened kell...vakon gépelni tudok, de nem látok rendesen úgyhogy az egeret te kezeled - biccentett, mire odaültem mellé. - Akkor most lépj ki a Google-ból!
- De...
- Csak lépj ki!
Kiléptem.
- Látsz itt egy olyan ikont, hogy Whisperer Line?
- Aha...mi ez?
- Tudod... - fordult felém. - Ha eddig nem jöttél volna rá, marha nagy kocka vagyok. És...dacára annak, hogy alig bírom kezelni a gépet, van egy szuper alkalmazásom. Ez az. A lényege, hogy benne van egy rakat halott adata...ez egy picit ijesztő. Mindent megtudhatsz az illető előző életéről.
- De...ezek az adatok, hogy kerülnek bele? Vagy mi...
- Ez a legjobb az egészben. Senki sem tudja. A beszarik szerint maga a Halál írja bele...
- 2014...
- A szkeptikusok szerint viszont...nem. A szkeptikusok sem találtak épp magyarázatot. Mit is mondtál? Eric Carter? - kérdezte és beírta.
Egy hosszú lista, tele emberekkel.
- Ő az? - mutatott az elsőre.
- Nem...
- Akkor ő?
- Szerintem egyszerűbb, ha én keresem meg - mondtam és finoman félretoltam Tyler-t.
Vadul görgettem le az oldalon. Sehol nem találtam. Végül kb. a 200. embernél megakadt a tekintetem.
- Megvagy!
- Kattints rá! - utasított Tyler.
Úgy tettem, ahogy mondta.
Eric Carter
Született: 1996.12.06 New York
Meghalt: 2014.09.22 New York
Halál oka: Autóbaleset.
Amit tudni kell róla: 1 bátyja van. Dean Carter, aki 23 éves. New Yorkban él. Szüleik elváltak, mindkét fiú az apjával élt. A New York-i S.M.H.C.-ba járt. Szerette a természetfeletti dolgokat.
Csillagjegye: Nyilas
Szűz?: Igen
- Még szűz volt! - jelentettem ki.
- Csak ennyi ragadt meg? - pislogott kettőt Tyler.
- Nem, dehogy is! Csak mondtam. Nem tudjuk kideríteni, hogy hol lakik pontosan a bátyja?
- Sajna nem...
- Sajna nem...
- Gyerekek! - rontott be Tyler anyukája. - El fogtok késni!
Mind a ketten feltápászkodtunk, kinyomtuk a gépet, majd elindultunk suliba. Tyler a kutyájával és az anyjával, én egyedül. Egész úton azon gondolkoztam, hogy reggelről hideg van. Este hideg van. Pont akkor van melegebb, amikor suliban vagyok. Ennek se füle, se farka, de legalább eltereltem a gondolataimat. Inkább merengjek azon, hogy egy szellem zaklat és az egyetlen kiinduló pont a bátyja lenne, akiről nem tudok semmit a nevén kívül? Unottan beballagtam a terembe. A fizikatanárunk jófej. Csakhogy nekem semmi kedvem se volt fizikázni.
- Melyik volt Eric helye? kérdeztem unottan az egyik fiút.
- Az! - mutatott a legelső sor legelső oszlopának legelső padjára.
- Akkor ideülök melléd! Oké?
- Oké - bólintott a srác.
Gondolom nem kell részleteznem, hogyan folyik egy fizika óra. Amikor vége lett, úgy terveztem lemegyek Dave-hez és megpróbálok tudat alatt kicsikarni belőle valamit. De csak terveztem. Ahogy mentem a folyosón, igyekeztem senkinek sem nekimenni. Ahogy befordultam az egyik sarkon, egyből egy izmos felsőtestbe ütköztem, ami egy fehér pólóba és egy fekete bőrdzsekibe volt csomagolva.
- Legközelebb óvatosabban! - szólalt meg egy férfi hang.
Én, mintha szívességet tennék neki, felnéztem rá. Ismerősek voltak a vonásai, nagyon.
- Bocs - nyögtem ki és tovább mentem.
Valahogy a srác nem tűnt idevalósinak. Ahogy mentem tovább, két osztálytársam is (hát persze, hogy lányok) elfutott mellettem.
- Ma mindenki meg van őrülve? - tettem fel magamnak a kérdést és megfordultam magam is.
Követtem a két izgő-mozgó osztálytársamat, akik a szekrények felé mentek. Nem kellett sok erőfeszítést tennem, eljutottam a 243-as szekrényhez. Ami nyitva volt. Valaki kipakolt belőle. Csak nem...A két osztálytársam megállt az ismeretlen mögött, és megkocogtatták a vállát. Az a valaki pedig megfordult.
- Sziasztok! - köszönt vidáman, én pedig akkor már biztos voltam benne, hogy az a srác volt az, akibe beleütköztem. - Mizu?
- Semmi. Hogy vagy? - kérdezték szinte egyszerre.
- Hát, a körülményekhez képest jól vagyok. Most, ha megbocsájtotok, pakolnom kell... - mondta és visszafordult a szekrényhez.
Én lassan közelebb mentem, és odaálltam a szekrény ajtaja mögé. Türelmesen megvártam amíg kipakol és bezárja a szekrényt. Szegény. Abban a pillanatban, ahogy behajtotta a szekrény ajtaját és megpillantott engem ijedtében megugrott és jó pár könyv kiesett a kezéből.
- Legközelebb óvatosabban! - mosolyogtam gúnyosan.
- Nem vagy vicces! - morgott, lehajolt és összeszedte a könyveket.
- Nem tanulsz itt igaz? Vagy buktál?
- Nem. Az öcsém cuccaiért jöttem.
- Hogyhogy?
- Meghalt...
- Dean? - kérdeztem.
Na jó, inkább sikoltoztam.
- Személyesen - villantotta rám a 250 wattos mosolyát.
- Téged nem ismerlek...
- Dorothy.
- Szia.
- Honnan ismerted az öcsém?
- A...az ő helyére vettek fel...
- Á, értem...nos, örültem... - mondta, kikerült és elindult az ellenkező irányba.
Egy kicsit álltam egy helyben, szerencsétlenül, majd eldöntöttem, hogy utána indulok. A tömeg miatt pont a bejáratnál értem be.
- Várj!
Dean szépen lassan megfordult. Amikor beértem, összegörnyedten lihegtem.
- Nem megyünk ki a suli elé?
- Mindjárt becsöngetnek...
- Tudom, de amit mondani szeretnék az fontos!
- Ismerjük egymást kb. 10 perce. És te azt mondod, fontosat akarsz mondani.
- Így van. És ez egy remek ok, hogy meg is hallgass!
- Mondasz valamit - motyogott és kiment velem a suli elé. - Szóval?
- Szeretnék többet megtudni Eric-ről...
- Áruld el, miért mondjak el dolgokat egy ismeretlennek?
- Az előbb mondtad, hogy ismerjük egymást...
- Mit akarsz tudni?
- Pontosan kik ültek a kocsiban?
- Rajta kívül csak az unokatesója. Jeff Carter.
- Volt barátnője?
- Épp túl volt egy komoly szakításon.
Csengettek.
- Nos, menned kellene - mosolygott.
- De még nem tudtam meg mindent... - szontyolodtam el.
- Hmm...
- Hmmm?
- Nincs kedved...átjönni...vacsorára?
- Mármint... - kerekedett el a szemem.
- Nem, nem! - nyugtatott meg. - Nem randizni akarok...Ez csak információ csere.
- Hát, végül is...miért ne? Ha megadod a címet ott leszek.
- Este 8? - kérdezte és átnyújtott egy cetlit.
- Oké...
- Szia! - köszönt el.
- Szia!
Egész nap tűkön ültem. Amikor vége lett az utolsó órának, úgy rohantam ki a suliból, mint akit puskából lőttek ki. Vagyis, rohantam volna, amikor megint bele ütköztem valakibe. Ezúttal Dave volt az.
- Láttam, hogy beszélgettetek Dean-el.
- Aha, rendes srác.
- Azért én a helyedben vigyáznék vele - mondta és látszott a szemén, hogy aggódik.
- Miért mondod ezt?
- Igaz, hogy Dean rendes srác...volt. Amióta meghalt a tesója, szabályosan bekattant. Szerinte nem szimpla baleset volt. Én kedveltem őt, de az utóbbi időben erőszakos lett.
- Találkozni akar.
- Ne menj el! Hallgass rám!
- Tudok vigyázni magamra!
- Azt tudom - mosolyodott el halványan Dave.
Miután megnyugtattam újdonsült barátomat, hogy minden oké lesz, elindultam Tyler-hez. Nem feledkeztem meg az Eric-nek tett ígéretemről. De még mindig nem vagyok benne biztos, hogy valóság volt-e. Becsöngettem Tyler-hez. Kutyaugatást hallottam, majd kinyílt az ajtó.
- Szia Dodó! - köszöntött kedvesen Tyler anyukája. - Már vár! - invitált be a házba.
Fél perc múlva már bent ültem a szobában és vadul ecseteltem, hogy mi történt velem a suliba.
- Szóval akkor most randiztok? - kérdezte hosszú hallgatás után.
- Nem! Csak meg akarok tudni pár dolgot Eric-ről.
- Miért nem magát, Eric-et kérdezed?
- Mert nem vagyok biztos benne, hogy tényleg találkoztunk...
- Hát, ezt csak egy módon tudhatod meg - vigyorgott.
- ŐÖ-t érzek...
- Az mi?
- Őrült Ötlet szagot érzek.
- Tudod, hogy kik azok a médiumok?
- Csak nem azt akarod mondani, hogy elviszel egyhez - nevettem hitetlenül.
- Én csak elkísérlek. Egy próbát szerintem mindenképp megér!
Beleegyeztem, aminek következtében délután 4 órakor már ott álltunk egy kis VuDu bolt előtt. Bementünk.
- Hahó! - kiáltottam, mire egy öreg nő előjött a függöny mögül rendkívül színes ruhában.
- Psszt! - csitított. - Ne zavard a lelkeket!
- Na jó, én most elhúztam! - közöltem és kifelé indultam, amikor a nő megragadta a karom. - Ki vele, mit akar maga Eric Carter-től?
Egy pillanat alatt 180°-os fordulatot vettem.
- Jöjjön be! - utasított a nő.
Tyler is indult utánam.
- Maga nem! - kiáltott rá a nő. - És ide tilos behozni kutyákat! - mutatott a vakvezető kutyára.
- Kint megvárlak! - motyogta Tyler a semmibe, majd kicsoszogott az utcára.
Még láttam, ahogy összehúzza magán a kabátot, de utána bementem egy kis helységbe, aminek egy kör alakú asztal volt a közepén. Leültünk mind a ketten, egymással szemben.
- Szóval? - emelte meg a szemöldökét.
- Beszélni szeretnék vele! Tegnap este felvette velem a kapcsolatot - közöltem és úgy éreztem, hogy a nő teljesen hülyének néz.
- Mit akar megtudni?
- Azt, hogy mit akar tőlem...pontosabban azt már tudom...
- Akkor?
- Igazából nem is ezért jöttem! - tisztáztam le magamban a dolgokat végleg.
- Na, kitalálja még ma, hogy miben segíthetek?
- Azt mondta, azt szeretné tudni, hogy én hogyan láthatom őt.
- Ez egyszerű. Vannak emberek, akik érzékenyebbek mint mások. Ez nem olyan dolog, amit örökölni lehet. Ez egy olyan + ami nem mindenkiben van meg. Olyanok vagytok, mint az adóvevők. Fogják a túlvilági jeleket. Persze ezeknek is vannak fokozatai. Nyugodj meg, nem vagy őrült - hadarta el a nő.
- Értem - motyogtam. - És mit gondol, magán kívül, hogy tudok kapcsolatba lépni vele?
- Szerintem sehogy. Még azt is megkérdőjelezem, hogy rajtam keresztül kapcsolatba tudsz-e lépni vele...Szerintem csak akkor tudsz kapcsolatba lépni vele, ha ő teszi ezt.
- És még valami... - kezdtem, miután felfogtam a hallottakat. - Honnan tudta, hogy Eric-el szeretnék kapcsolatba lépni?
A nő elmosolyodott.
- Ez egyszerű. Végig ott állt maga mögött.
Na jó, ha eddig nem kaptam szívbajt, most biztosan.
- Ö...mennem kell...
- És fizetni ki fog?
- Igaza van, elnézést. Mennyi lesz?
- 20 dollár.
- 20?
- Igen.
Megforgattam a szemem, majd előhalásztam a pénztárcát, és leraktam az összeget az asztalra. Kimentem.
- Az erő legyen veled! - kiáltott utánam a nő.
- Ha azt akarja, hogy többen járjanak hozzá, nem a Star Wars-ból kellene dumákat vennie! - kiáltottam vissza.
Amikor odamentem Tyler-hez, elmeséltem neki, hogy mi történt, majd hazakísértem és én is hazamentem. Otthon legalább 20 percig készülődtem, majd miután megegyeztem a tükörképemmel, hogy elfogadhatóan nézek ki, elütöttem az időt fél hétig. A farmerem zsebéből előhalásztam a címet, és elindultam. Odakint koromsötét volt. Az utcai lámpák gyér fényében sétáltam és hallgattam a magassarkú csizmám kopogását. Befordultam az utcába. Hirtelen egy tekintetet éreztem a hátamon, aminek következtében megfordultam. A szívbaj jött rám, amikor szembe találkoztam Eric dühös tekintetével.
- Ne menj be abba a házba - hangsúlyozta nagyon lassan minden egyes szót.
- Miért ne mennék?
- Mert veszélyes.
- Jaj, ne kezd el te is! Megtudtam, amit akartál. Azért látlak, mert bennem van az a valami, ami sok emberben nincs meg. De tudtommal te is ott voltál.
- Igen ott voltam, és éppen ezért féltelek annyira. Feltűnt, hogy miért van ilyen sötét? Újhold van. Bezony. Ne mondd, hogy nem láttad Dean-on a sötétséget...
- Pedig nem láttam rajta semmit. De ha most megpróbálod nekem beadni, hogy a bátyád sorozatgyilkos, vámpír, démon, vérfarkas stb. esküszöm, hogy elűzlek a francba.
- Juj de megijedtem! De tudod mit? Hagyom, hogy a saját szemeddel lásd!
Én megfordultam és elindultam a ház felé.
- De csak, hogy tudd. Ha bármi baj történik, én nem fogok tudni segíteni... - kiáltott utánam, én pedig figyelmen kívül hagytam.
Na jó, egy picit megijesztettek a szavai, de nem hagyhattam, hogy Dean lássa rajtam az ijedtséget. Ezekkel a gondolatokkal nyomtam meg a csengőt, és vártam, hogy bemehessek.
- Melyik volt Eric helye? kérdeztem unottan az egyik fiút.
- Az! - mutatott a legelső sor legelső oszlopának legelső padjára.
- Akkor ideülök melléd! Oké?
- Oké - bólintott a srác.
Gondolom nem kell részleteznem, hogyan folyik egy fizika óra. Amikor vége lett, úgy terveztem lemegyek Dave-hez és megpróbálok tudat alatt kicsikarni belőle valamit. De csak terveztem. Ahogy mentem a folyosón, igyekeztem senkinek sem nekimenni. Ahogy befordultam az egyik sarkon, egyből egy izmos felsőtestbe ütköztem, ami egy fehér pólóba és egy fekete bőrdzsekibe volt csomagolva.
- Legközelebb óvatosabban! - szólalt meg egy férfi hang.
Én, mintha szívességet tennék neki, felnéztem rá. Ismerősek voltak a vonásai, nagyon.
- Bocs - nyögtem ki és tovább mentem.
Valahogy a srác nem tűnt idevalósinak. Ahogy mentem tovább, két osztálytársam is (hát persze, hogy lányok) elfutott mellettem.
- Ma mindenki meg van őrülve? - tettem fel magamnak a kérdést és megfordultam magam is.
Követtem a két izgő-mozgó osztálytársamat, akik a szekrények felé mentek. Nem kellett sok erőfeszítést tennem, eljutottam a 243-as szekrényhez. Ami nyitva volt. Valaki kipakolt belőle. Csak nem...A két osztálytársam megállt az ismeretlen mögött, és megkocogtatták a vállát. Az a valaki pedig megfordult.
- Sziasztok! - köszönt vidáman, én pedig akkor már biztos voltam benne, hogy az a srác volt az, akibe beleütköztem. - Mizu?
- Semmi. Hogy vagy? - kérdezték szinte egyszerre.
- Hát, a körülményekhez képest jól vagyok. Most, ha megbocsájtotok, pakolnom kell... - mondta és visszafordult a szekrényhez.
Én lassan közelebb mentem, és odaálltam a szekrény ajtaja mögé. Türelmesen megvártam amíg kipakol és bezárja a szekrényt. Szegény. Abban a pillanatban, ahogy behajtotta a szekrény ajtaját és megpillantott engem ijedtében megugrott és jó pár könyv kiesett a kezéből.
- Legközelebb óvatosabban! - mosolyogtam gúnyosan.
- Nem vagy vicces! - morgott, lehajolt és összeszedte a könyveket.
- Nem tanulsz itt igaz? Vagy buktál?
- Nem. Az öcsém cuccaiért jöttem.
- Hogyhogy?
- Meghalt...
- Dean? - kérdeztem.
Na jó, inkább sikoltoztam.
- Személyesen - villantotta rám a 250 wattos mosolyát.
- Dorothy.
- Szia.
- Honnan ismerted az öcsém?
- A...az ő helyére vettek fel...
- Á, értem...nos, örültem... - mondta, kikerült és elindult az ellenkező irányba.
Egy kicsit álltam egy helyben, szerencsétlenül, majd eldöntöttem, hogy utána indulok. A tömeg miatt pont a bejáratnál értem be.
- Várj!
Dean szépen lassan megfordult. Amikor beértem, összegörnyedten lihegtem.
- Nem megyünk ki a suli elé?
- Mindjárt becsöngetnek...
- Tudom, de amit mondani szeretnék az fontos!
- Ismerjük egymást kb. 10 perce. És te azt mondod, fontosat akarsz mondani.
- Így van. És ez egy remek ok, hogy meg is hallgass!
- Mondasz valamit - motyogott és kiment velem a suli elé. - Szóval?
- Szeretnék többet megtudni Eric-ről...
- Áruld el, miért mondjak el dolgokat egy ismeretlennek?
- Az előbb mondtad, hogy ismerjük egymást...
- Mit akarsz tudni?
- Pontosan kik ültek a kocsiban?
- Rajta kívül csak az unokatesója. Jeff Carter.
- Volt barátnője?
- Épp túl volt egy komoly szakításon.
Csengettek.
- Nos, menned kellene - mosolygott.
- De még nem tudtam meg mindent... - szontyolodtam el.
- Hmm...
- Hmmm?
- Nincs kedved...átjönni...vacsorára?
- Mármint... - kerekedett el a szemem.
- Nem, nem! - nyugtatott meg. - Nem randizni akarok...Ez csak információ csere.
- Hát, végül is...miért ne? Ha megadod a címet ott leszek.
- Este 8? - kérdezte és átnyújtott egy cetlit.
- Oké...
- Szia! - köszönt el.
- Szia!
- Láttam, hogy beszélgettetek Dean-el.
- Aha, rendes srác.
- Azért én a helyedben vigyáznék vele - mondta és látszott a szemén, hogy aggódik.
- Miért mondod ezt?
- Igaz, hogy Dean rendes srác...volt. Amióta meghalt a tesója, szabályosan bekattant. Szerinte nem szimpla baleset volt. Én kedveltem őt, de az utóbbi időben erőszakos lett.
- Találkozni akar.
- Ne menj el! Hallgass rám!
- Tudok vigyázni magamra!
- Azt tudom - mosolyodott el halványan Dave.
Miután megnyugtattam újdonsült barátomat, hogy minden oké lesz, elindultam Tyler-hez. Nem feledkeztem meg az Eric-nek tett ígéretemről. De még mindig nem vagyok benne biztos, hogy valóság volt-e. Becsöngettem Tyler-hez. Kutyaugatást hallottam, majd kinyílt az ajtó.
- Szia Dodó! - köszöntött kedvesen Tyler anyukája. - Már vár! - invitált be a házba.
Fél perc múlva már bent ültem a szobában és vadul ecseteltem, hogy mi történt velem a suliba.
- Szóval akkor most randiztok? - kérdezte hosszú hallgatás után.
- Nem! Csak meg akarok tudni pár dolgot Eric-ről.
- Miért nem magát, Eric-et kérdezed?
- Mert nem vagyok biztos benne, hogy tényleg találkoztunk...
- Hát, ezt csak egy módon tudhatod meg - vigyorgott.
- ŐÖ-t érzek...
- Az mi?
- Őrült Ötlet szagot érzek.
- Tudod, hogy kik azok a médiumok?
- Csak nem azt akarod mondani, hogy elviszel egyhez - nevettem hitetlenül.
- Én csak elkísérlek. Egy próbát szerintem mindenképp megér!
Beleegyeztem, aminek következtében délután 4 órakor már ott álltunk egy kis VuDu bolt előtt. Bementünk.
- Hahó! - kiáltottam, mire egy öreg nő előjött a függöny mögül rendkívül színes ruhában.
- Psszt! - csitított. - Ne zavard a lelkeket!
- Na jó, én most elhúztam! - közöltem és kifelé indultam, amikor a nő megragadta a karom. - Ki vele, mit akar maga Eric Carter-től?
Egy pillanat alatt 180°-os fordulatot vettem.
- Jöjjön be! - utasított a nő.
Tyler is indult utánam.
- Maga nem! - kiáltott rá a nő. - És ide tilos behozni kutyákat! - mutatott a vakvezető kutyára.
- Kint megvárlak! - motyogta Tyler a semmibe, majd kicsoszogott az utcára.
Még láttam, ahogy összehúzza magán a kabátot, de utána bementem egy kis helységbe, aminek egy kör alakú asztal volt a közepén. Leültünk mind a ketten, egymással szemben.
- Szóval? - emelte meg a szemöldökét.
- Beszélni szeretnék vele! Tegnap este felvette velem a kapcsolatot - közöltem és úgy éreztem, hogy a nő teljesen hülyének néz.
- Mit akar megtudni?
- Azt, hogy mit akar tőlem...pontosabban azt már tudom...
- Akkor?
- Igazából nem is ezért jöttem! - tisztáztam le magamban a dolgokat végleg.
- Na, kitalálja még ma, hogy miben segíthetek?
- Azt mondta, azt szeretné tudni, hogy én hogyan láthatom őt.
- Ez egyszerű. Vannak emberek, akik érzékenyebbek mint mások. Ez nem olyan dolog, amit örökölni lehet. Ez egy olyan + ami nem mindenkiben van meg. Olyanok vagytok, mint az adóvevők. Fogják a túlvilági jeleket. Persze ezeknek is vannak fokozatai. Nyugodj meg, nem vagy őrült - hadarta el a nő.
- Értem - motyogtam. - És mit gondol, magán kívül, hogy tudok kapcsolatba lépni vele?
- Szerintem sehogy. Még azt is megkérdőjelezem, hogy rajtam keresztül kapcsolatba tudsz-e lépni vele...Szerintem csak akkor tudsz kapcsolatba lépni vele, ha ő teszi ezt.
- És még valami... - kezdtem, miután felfogtam a hallottakat. - Honnan tudta, hogy Eric-el szeretnék kapcsolatba lépni?
A nő elmosolyodott.
- Ez egyszerű. Végig ott állt maga mögött.
Na jó, ha eddig nem kaptam szívbajt, most biztosan.
- Ö...mennem kell...
- És fizetni ki fog?
- Igaza van, elnézést. Mennyi lesz?
- 20 dollár.
- 20?
- Igen.
Megforgattam a szemem, majd előhalásztam a pénztárcát, és leraktam az összeget az asztalra. Kimentem.
- Az erő legyen veled! - kiáltott utánam a nő.
- Ha azt akarja, hogy többen járjanak hozzá, nem a Star Wars-ból kellene dumákat vennie! - kiáltottam vissza.
Amikor odamentem Tyler-hez, elmeséltem neki, hogy mi történt, majd hazakísértem és én is hazamentem. Otthon legalább 20 percig készülődtem, majd miután megegyeztem a tükörképemmel, hogy elfogadhatóan nézek ki, elütöttem az időt fél hétig. A farmerem zsebéből előhalásztam a címet, és elindultam. Odakint koromsötét volt. Az utcai lámpák gyér fényében sétáltam és hallgattam a magassarkú csizmám kopogását. Befordultam az utcába. Hirtelen egy tekintetet éreztem a hátamon, aminek következtében megfordultam. A szívbaj jött rám, amikor szembe találkoztam Eric dühös tekintetével.
- Ne menj be abba a házba - hangsúlyozta nagyon lassan minden egyes szót.
- Miért ne mennék?
- Mert veszélyes.
- Jaj, ne kezd el te is! Megtudtam, amit akartál. Azért látlak, mert bennem van az a valami, ami sok emberben nincs meg. De tudtommal te is ott voltál.
- Igen ott voltam, és éppen ezért féltelek annyira. Feltűnt, hogy miért van ilyen sötét? Újhold van. Bezony. Ne mondd, hogy nem láttad Dean-on a sötétséget...
- Pedig nem láttam rajta semmit. De ha most megpróbálod nekem beadni, hogy a bátyád sorozatgyilkos, vámpír, démon, vérfarkas stb. esküszöm, hogy elűzlek a francba.
- Juj de megijedtem! De tudod mit? Hagyom, hogy a saját szemeddel lásd!
Én megfordultam és elindultam a ház felé.
- De csak, hogy tudd. Ha bármi baj történik, én nem fogok tudni segíteni... - kiáltott utánam, én pedig figyelmen kívül hagytam.
Na jó, egy picit megijesztettek a szavai, de nem hagyhattam, hogy Dean lássa rajtam az ijedtséget. Ezekkel a gondolatokkal nyomtam meg a csengőt, és vártam, hogy bemehessek.
most azonnal folytatást követelek, ez irtó jó, nem tudtam abba hagyni az olvasást.
VálaszTörlés