Sziasztok! :) Nos, ez az első rész. Remélem tetszeni fog. Egyből bele is csapunk a dolgok közepébe. Kicsit nagyon hosszú lett de remélem megéri elolvasni ^^
Hivatalosan is, ez a nap egy kalap szart sem ér. Lehet, hogy nem szerencsés így indítani egy mondatot, de amit mondtam, legalább igaz. Nos, hol is kezdjem. Ja, igen. Nagy nehezen eljutottam a sulihoz. Anyám szabályosan el volt ájulva tőle, amikor bement a nyílt napra. De miért is kell sulit váltanom? Nem szépítem a sztorit, kirúgtak. A szüleim szerint hálásnak kellene lennem, hogy egy ilyen "elit" iskola ezek után felvett. Nagy levegőt vettem és beléptem az elkövetkezendő évek szenvedéseit megtestesítő épületbe. A "portásbácsi" elém állt.
Hivatalosan is, ez a nap egy kalap szart sem ér. Lehet, hogy nem szerencsés így indítani egy mondatot, de amit mondtam, legalább igaz. Nos, hol is kezdjem. Ja, igen. Nagy nehezen eljutottam a sulihoz. Anyám szabályosan el volt ájulva tőle, amikor bement a nyílt napra. De miért is kell sulit váltanom? Nem szépítem a sztorit, kirúgtak. A szüleim szerint hálásnak kellene lennem, hogy egy ilyen "elit" iskola ezek után felvett. Nagy levegőt vettem és beléptem az elkövetkezendő évek szenvedéseit megtestesítő épületbe. A "portásbácsi" elém állt.
- Maga ki?
- Dorothy Syva.
- Az új lány?
- Igen.
- Kérem jöjjön velem az igazgatóiba - mondta a 45 év körüli férfi, majd elindult felfelé a lépcsőn. - Bocsássa meg a modortalanságom, de nem engedhetek be ide akárkiket.
Honnan jött ez? 1940-ből?
- Semmi gond.
- David vagyok. A portás. De gondolom, erre már rájött...Á, itt is vagyunk.
Kinyitotta az ajtót előttem, mire beléptem. Odabent egy kisebb irodaszerűség fogadott. Oldalt polcok, szekrények, benne iratok voltak. Középen egy íróasztal, ami mögött egy megrökönyödött öregember ült, és a tollával játszott. A jöttömre felkapta a fejét. Szigorú, de kedves tekintetét rám szegezve tárta szét a kezét, jelezve, hogy üljek le. Megtörtént.
- A nevem Mr.Green. Maga pedig Dorothy.
- Így van. Nézze... - kezdtem.
- Bele se fogjon a mondani valójába, tudok magáról mindent. Tudom, hogy kirúgták a sok ellógott óra és titkos cigarettázás miatt az illemhelyeken. Nem, nem fogok házirendet adni a kezébe és magán tartani a szemem, hogy ilyeneket ne csináljon. Tudja miért vettem fel? Ez egy elit és meglehetősen unalmas iskola. Na most. Maga pedig vélhetően nem az igazgatók kedvence.
Bólintottam.
- Mit akar ezzel mondani? Rontsam el őket?
- Nem, nem. Dehogyis. Viszont, ha látják, hogy úgy is bent lehet maradni ebben a gimnáziumban, hogy nem csak tanulunk, akkor talán lesz bátorságuk elmenni, mondjuk péntekenként szórakozni, fognak barátkozni egymással a sulin kívül is, és több szabadidejük lesz, amit arra fognak használni, hogy folytassák a gyerekkorukat ott, ahol abbahagyták, mielőtt tanulógéppé változtak. Már nekem fájdalmas, hogy nem történik semmi.
Elmosolyodtam.
- Nem kell nekünk rosszban lenni Dodó.
- De mi van, ha kiutálnak?
- Nem hiszem. Ha meg mégis megtörténne, ez nem hiszem, hogy annyira foglalkoztatná önt.
- Ott a pont.
- Még valami. Kinyomtattam az órarendét a teremmel együtt. Hétvégén, postai úton fog megérkezni az iskolai egyenruhája, és kérem. Ne vágjon "mindjárt meg fogok halni" fejet.
Elnevettem magam.
- Viszlát!
- Viszlát!
Ahogy kiléptem hirtelen valaki nekem jött.
- Ó!! Ne haragudj! - mondta.
Egy szemüveges, kissé stréber srác álldogált előttem zavartan.
Egy szemüveges, kissé stréber srác álldogált előttem zavartan.
- Semmi gond! - erőltettem mosolyt az arcomra.
- Új vagy? - kérdezte.
- Aha.
- Hogy hívnak?
- Dorothy.
- Én Axel vagyok, és úgy néz ki, osztálytársak leszünk.
- Szuper! - mondtam viszonylag őszintén.
- Gyere, megmutatom, hol lesz óránk.
Motyogtam egy köszönöm félét, majd elindultam utána. Komolyan, áldom a micsodámat, hogy belebotlottam ebbe a kölyökbe, különben a büdös életbe nem találtam volna meg a termet.annyira sok itt a folyosó...és nekem valahogy feltűnően sok az ikertestvér. Az emberek 78%-a szemügős (szemüveges), és minden csákó kockás inget hord. Nem, nem túlzok. MINDENHOL kockás ingek. Komolyan, mindenki ugyanúgy néz ki. Nemcsoda, hogy elütöttem a tömegtől. És a legnagyobb bűn, amit itt el lehet követni, az az, hogy nem maradunk csöndbe addig, amíg nem jön a tanár. Beléptünk a terembe. Nagy terem volt, sok paddal, a falon egy domborzati térképpel és sok-sok tablóval, a tanári asztalon földgömbbel, elektronikus táblákkal, szép, színes függönyökkel, és nyomi emberekkel, akik mind felém fordultak, amikor megérkeztem és egyöntetű "Ó" hangot adtak ki. Mint akik még nem láttak embert.
- Hali! - köszöntem, majd levágtam magam egy lány mellé, aki mint mindenki más, szemügőt hordott. Aztaaaa...
- Ne! - sipítozott. - Ne ülj ide!
- Miért? Nem vagyok pestises...
- De ez Eric helye volt!
Mindenki ijedten felsóhajtott. Mi ez? Láncreakció? Pfff...
- Ki az az Eric?
- Nem tudja ki az az Eric? - kérdezték szerintem maguktól egyszerre.
- Honnan tudnám? Új vagyok.
Ekkor mindenki elhallgatott és esküszöm, én éreztem magam kényelmetlenül. Legközelebb majd megkérem őket, hogy jelezzék, hova nem szabad ülni. A síri csöndet a tanár zavarta meg. Észre sem vettem, hogy becsöngettek.
- Jóreggelt! - köszönt.
40 év körüli nő lehetett, vörös hajjal, szemüveggel (mi mással) és piszok jó illattal. Na jó, ez most fura, de akkor is na.
- Maga ki?
Ma még hányszor fogják feltenni ezt a kérdést?
- Dorothy Syva.
- Az új lány?
- Igen.
- Tanult maga földrajzot eddig?
- Hogyne.
- Mi az a Csillagászati Egység?
- Ö...ööööööööö...
- Gondoltam. Na üljön le!
- Az előbb mondták, hogy ne ide üljek.
- Én viszont azt mondtam, hogy ide üljön. Melyikünk szava az érvényesebb?
Nem mondtam semmit, csak leültem. A többiek szeme szikrákat szórt. Engem meg nem hatott meg.
- Jöjjön ki a táblához - szólt a nő.
- De hát, most ültem le.
- Felesel?
- Nem, nem! - motyogtam és kibaktattam a táblához.
- Meséljen magáról. Honnan jött, kedvenc tantárgya, stb.
- Én a Bronxdale High School tanulója voltam. Minden tantárgyat szerettem, kivéve a kémiát.
- Miért jött ide?
- Mert - sóhajtottam.
Tudtam, ha most nem ítélnek el, akkor soha.
- Kirúgtak - közöltem.
- És ha onnan kirúgták, akkor miért jött egy nehezebb iskolába?
- Nem a tanulmányi eredményeim miatt rúgtak ki, hanem a magaviseletem miatt.
Rohadt nagy mázli, hogy tudok diplomatikusan kommunikálni az emberekkel, ha szükség van rá.
- És mi a bizonyítéka rá, hogy itt nem fog ugyan úgy viselkedni?
- Tudja tanárnő, én is szeretnék egyszer leérettségizni.
Mindenki kuncogott.
- Na jó, üljön le! Ma, az új diákra való tekintettel ismételni fogunk.
És ismételtünk is. Én alig vártam, hogy vége legyen az órának, majd amikor kicsöngettek, és a tanár elhagyta a termet, a mellettem pakoló lányhoz fordultam.
- Ki az az Eric?
- Egy jó ember - mondta és felállt. - Volt.
Csak bámultam magam elé, majd én is felálltam és lementem az igazgatóiba.
- Ki az az Eric? - csörtettem be, megkímélve magam a kopogástól.
- Egy volt diák. Meghalt - közölte az igazgató szomorúan.
- És nem gondolta, hogy esetleg erről szólnia kellett volna?
- Elnézést. Azt hittem már tud róla. Az iskolában a halálával megüresedett egy hely, mivel teljes létszámúak vagyunk. Erre a helyre vettük fel magát.
- Logikus... - motyogtam. - Hogyan halt meg?
- Autóbaleset. A kocsi vezetője ittas állapotban volt, Eric pedig az anyósülésen ült. Karamboloztak. A kocsi totálkáros, 0 túlélővel.
- Értem.
Ezt nem csak úgy mondtam. Tényleg ekkor esett le minden. A többiek viselkedése, az, hogy nem csak azért vettek fel a gimibe, hogy egy kis életet leheljek a többiekbe...
- Menjen órára!
Sóhajtottam. Tesi. A kedvencem.
Az összes többi óra ugyan így telt. Bemutatkozás, nagy vigyor, stb. Suli után kint álltam az épület előtt. Éppen rágyújtani készültem, amikor a portás, azaz David kirontott az ajtón és megállt előttem.
- Ne itt. Ezért ki is csaphatják! Az iskola 10 méteres körzetében tilos a dohányzás!
Sóhajtottam, majd elindultam az utcán. De arra nem számítottam, hogy a portás is jön velem.
- Milyen volt az első nap?
- Hulla jó.
- Tényleg?
- Nem. Vagyis...Maga ismerte Eric-et?
- Ó...óóóóó...nagyon is jól. Szegény fiam. Sokáig szenvedett...
- Istenem.
- Ismerted?
- Nem...de tudtommal én vettem át a helyét...
- Jaaa...igen...szeretnéd őt látni?
- Hogyan?
- Varázslat.
- Mi?
- Csak vicceltem. Vannak a diákokról fényképek és videók az archívumban. Ha akarod, bevihetlek.
- Azt megköszönném.
Udvariasan megvárta amíg elszívtam a cigarettám, majd elindultunk vissza a suliba. Nem mentünk messze a portától. Bementünk egy kis ajtón ami egy könyvtárhoz hasonló terembe vezetett. Akták és könyvek sorakoztak a polcokon. Dave rutinosan lekapott egy aktát és böngészni kezdte. Á, itt is van:
- Egy kicsit idősnek látszik...
- Pedig nem bukott. Nézd itt vannak róla videók is... - mondta és kiemelt egy kazettát. Röpke 5 percünkbe telt, mire találtunk egy lejátszót, további 10 percbe maíg azt csatlakoztattuk a kivetítőhöz, de megérte...
Igazából csak pillanatokat láttam. De...nem tudom. Kényelmetlenül éreztem magam.
- Holnap találkozunk! - köszöntem el Dave-től, a jelenlegi egyetlen barátomtól a suliban.
Lassan hazaballagtam. Anyámék késő estig nem jönnek haza, szóval egy ideig elnyúltam a kanapén, majd elhatároztam, hogy valamit csinálok. Nekiálltam tanulni, de természetesen nem kötött le. Már 2 és fél órája törtem a fejem, amikor kutyaugatást hallottam a bejárati ajtó felől. Kinyitottam az ajtót.
- Csá! - köszönt egy ismerős arc.
Tyler állt az ajtóban. Kiskorunk óta ismerjük egymást. A kutyája Tappancs egy Golden Retriver. Vakvezető kutya. Nem, Tyler nem vak. Csak annyira rossz a látása, hogy majdnem. Pontosan nem tudom, hogy milyen betegsége van. de azt tudom, hogy 7 éves kora óta semmi sem a régi.
- Tyler! Mi újság?
- Ezt én is kérdezhetném tőled.
Segítettem neki bejönni, majd leültettem a kanapéra.
- Semmi. Hát, nagyon furcsa a suli. tele van stréberekkel, képzelheted.
- Képzelem. Figyelj csak, hoztam valamit - mondta és előhúzott a kabátja zsebéből egy nejlonzacskót, amiben....cukrok voltak.
- Ez mi?
- Valami cucc...kaptam én is.
- Kitől?
- Baráttól.
- Tudják, hogy nem jól látsz, ezért rád sóznak akármit. Jobban kellene vigyáznod!
- Nézd. Mondom baráttól kaptam. Oké? Ha nem bíznék benne, nem vettem volna el...
- Akkor is. Én nem fogok drogozni.
- Honnan veszed, hogy ez drog?
- Nyilvánvaló.
- Akkor nem próbáljuk ki?
- Nem!
- De már nem vihetem haza...anyámék megölnek...
- Akkor majd én elrakom. Majd később kidobom - mondtam inkább magamnak és a zacskót a tartalmával együtt elrejtettem a szekrényembe.
- Oké, akkor mégis mi a francot csinálunk?
- Nem tudom...figyelj...barátok vagyunk ugye?
- Igen. Legalább is szerintem. Nem tudom, te hogy vagy vele.
- El kell mondanom valamit.
- Nyugodtan.
- Egy srác meghalt a sulinkban...
- Csak azt ne mondd, hogy közöd van hozzá...
- Nem! Dehogy. Viszont. Az ő helyére vettek fel a gimiben.
- Hogy hívják?
- Eric.
- Milyen Eric?
- Nem tudom...
- Akkor tudd meg és én utánanézek...szóvicc...haha...
- Ó...oké.
- Mennyi az idő?
- Fél 7.
- Akkor lassan indulok. Egyre korábban sötétedik.
- Elkísérlek!
- Biztos?
- Igen.
Felkaptam a kabátomat és el is indultunk. Odakint már lement a nap. Az utcai lámpák világítottak és egy lélek sem volt kint rajtunk kívül. Olyan hideg volt, hogy a leheletünket látni lehetett.
- Te nem fázol? - kérdezte Tyler.
- Egy kicsit.
- Akkor menj haza, nem akarom, hogy miattam tüdőgyulladást kapj!
- Nem fogok, nyugi...Amúgy is, mindjárt ott vagyunk...
- Ja, aha mindjárt.
5 perc és meg is érkeztünk.
- Biztos nem akarsz bejönni?
- Nem, nem köszi...
- Akkor szia! - mondta és megölelt.
- Szia!
A hazafelé út a sötétben valahogy nekem mindig gyorsabb. Nem hiszem el, hogy ilyen hideg van ősszel...Ahogy mentem, észrevettem a szemem sarkában valamit...vagy inkább valakit. Megfordultam, de nem volt ott senki.
- Biztos csak képzelődöm... - motyogtam.
Ja, a horrorfilmekben is ezt szokták mondani. Tovább mentem. Már az utcánkban voltunk, amikor megint éreztem valaki tekintetét a hátamon. Megint megfordultam.
- Van ott valaki?
Istenem de hülye vagyok. Ja, majd biztos valaki ordítja, hogy "Itt vagyok a bokorban, nem kérsz egy szenyát?" Természetesen nem jött válasz, így sietve a házunkhoz értem, bementem, majd becsuktam magam után a bejárati ajtót. Vagyis, becsuktam volna, ha...Ha nem láttam volta az utca túloldalán egy alakot. Azt hittem, hogy összefosom magam félelmemben, úgyhogy becsaptam az ajtót, bezártam.
- Dodó, hazaértél?
- Anya, te itt vagy?
- Mégis hol lennék? Sőt. Te hol voltál?
- Hazakísértem Tylert.
Jobbnak láttam, hogy nem szólok a dologról.
- Van vacsi?
- Csináltam sült csirkét. Szedjek neked?
- Nem kell, megoldom.
- Milyen volt a suli?
Ki vagy te és mit tettél anyámmal?
- Jó volt, csak fura.
- Fura?
És akkor elmeséltem neki mindent. A sok ikertestvértől kezdve Eric-ig. Amikor befejeztem, Anya kettőt pislogott, majd segített a csirkével, mert mostanság nagyon nem megy a vágás.
- Cigaretta szagod van.
- Csak Tyler. Ő cigizett.
- Értem...
Eddig érdekes nem tűnt fel neki. Ringbe szállt az év anyja címért?
- Apa?
- Nemsokára jön. Még dolgozik.
- Értem.
Megettem a vacsorámat, majd felmentem a szobába.
- Na nézzük, holnap milyen óráim lesznek...Fizika, Föci...
KOPP! Valami koppant az ablakon. Alig mertem kinézni. De szokás szerint nem volt ott senki. Visszamentem pakolni. Miután végeztem, elmentem lezuhanyozni. Amikor innen is visszatértem, eldöntöttem, hogy sorozat-maratont tartok a laptopomon. Naná, hogy Sleepy Hollow. Egy ideig türelmesen néztem, majd éreztem ahogy lecsukódik a szemem.
- Új vagy? - kérdezte.
- Aha.
- Hogy hívnak?
- Dorothy.
- Én Axel vagyok, és úgy néz ki, osztálytársak leszünk.
- Szuper! - mondtam viszonylag őszintén.
- Gyere, megmutatom, hol lesz óránk.
Motyogtam egy köszönöm félét, majd elindultam utána. Komolyan, áldom a micsodámat, hogy belebotlottam ebbe a kölyökbe, különben a büdös életbe nem találtam volna meg a termet.annyira sok itt a folyosó...és nekem valahogy feltűnően sok az ikertestvér. Az emberek 78%-a szemügős (szemüveges), és minden csákó kockás inget hord. Nem, nem túlzok. MINDENHOL kockás ingek. Komolyan, mindenki ugyanúgy néz ki. Nemcsoda, hogy elütöttem a tömegtől. És a legnagyobb bűn, amit itt el lehet követni, az az, hogy nem maradunk csöndbe addig, amíg nem jön a tanár. Beléptünk a terembe. Nagy terem volt, sok paddal, a falon egy domborzati térképpel és sok-sok tablóval, a tanári asztalon földgömbbel, elektronikus táblákkal, szép, színes függönyökkel, és nyomi emberekkel, akik mind felém fordultak, amikor megérkeztem és egyöntetű "Ó" hangot adtak ki. Mint akik még nem láttak embert.
- Hali! - köszöntem, majd levágtam magam egy lány mellé, aki mint mindenki más, szemügőt hordott. Aztaaaa...
- Ne! - sipítozott. - Ne ülj ide!
- Miért? Nem vagyok pestises...
- De ez Eric helye volt!
Mindenki ijedten felsóhajtott. Mi ez? Láncreakció? Pfff...
- Ki az az Eric?
- Nem tudja ki az az Eric? - kérdezték szerintem maguktól egyszerre.
- Honnan tudnám? Új vagyok.
Ekkor mindenki elhallgatott és esküszöm, én éreztem magam kényelmetlenül. Legközelebb majd megkérem őket, hogy jelezzék, hova nem szabad ülni. A síri csöndet a tanár zavarta meg. Észre sem vettem, hogy becsöngettek.
- Jóreggelt! - köszönt.
40 év körüli nő lehetett, vörös hajjal, szemüveggel (mi mással) és piszok jó illattal. Na jó, ez most fura, de akkor is na.
- Maga ki?
Ma még hányszor fogják feltenni ezt a kérdést?
- Dorothy Syva.
- Az új lány?
- Igen.
- Tanult maga földrajzot eddig?
- Hogyne.
- Mi az a Csillagászati Egység?
- Ö...ööööööööö...
- Gondoltam. Na üljön le!
- Az előbb mondták, hogy ne ide üljek.
- Én viszont azt mondtam, hogy ide üljön. Melyikünk szava az érvényesebb?
Nem mondtam semmit, csak leültem. A többiek szeme szikrákat szórt. Engem meg nem hatott meg.
- Jöjjön ki a táblához - szólt a nő.
- De hát, most ültem le.
- Felesel?
- Nem, nem! - motyogtam és kibaktattam a táblához.
- Meséljen magáról. Honnan jött, kedvenc tantárgya, stb.
- Én a Bronxdale High School tanulója voltam. Minden tantárgyat szerettem, kivéve a kémiát.
- Miért jött ide?
- Mert - sóhajtottam.
Tudtam, ha most nem ítélnek el, akkor soha.
- Kirúgtak - közöltem.
- És ha onnan kirúgták, akkor miért jött egy nehezebb iskolába?
- Nem a tanulmányi eredményeim miatt rúgtak ki, hanem a magaviseletem miatt.
Rohadt nagy mázli, hogy tudok diplomatikusan kommunikálni az emberekkel, ha szükség van rá.
- És mi a bizonyítéka rá, hogy itt nem fog ugyan úgy viselkedni?
- Tudja tanárnő, én is szeretnék egyszer leérettségizni.
Mindenki kuncogott.
- Na jó, üljön le! Ma, az új diákra való tekintettel ismételni fogunk.
És ismételtünk is. Én alig vártam, hogy vége legyen az órának, majd amikor kicsöngettek, és a tanár elhagyta a termet, a mellettem pakoló lányhoz fordultam.
- Ki az az Eric?
- Egy jó ember - mondta és felállt. - Volt.
Csak bámultam magam elé, majd én is felálltam és lementem az igazgatóiba.
- Ki az az Eric? - csörtettem be, megkímélve magam a kopogástól.
- Egy volt diák. Meghalt - közölte az igazgató szomorúan.
- És nem gondolta, hogy esetleg erről szólnia kellett volna?
- Elnézést. Azt hittem már tud róla. Az iskolában a halálával megüresedett egy hely, mivel teljes létszámúak vagyunk. Erre a helyre vettük fel magát.
- Logikus... - motyogtam. - Hogyan halt meg?
- Autóbaleset. A kocsi vezetője ittas állapotban volt, Eric pedig az anyósülésen ült. Karamboloztak. A kocsi totálkáros, 0 túlélővel.
- Értem.
Ezt nem csak úgy mondtam. Tényleg ekkor esett le minden. A többiek viselkedése, az, hogy nem csak azért vettek fel a gimibe, hogy egy kis életet leheljek a többiekbe...
- Menjen órára!
Sóhajtottam. Tesi. A kedvencem.
Az összes többi óra ugyan így telt. Bemutatkozás, nagy vigyor, stb. Suli után kint álltam az épület előtt. Éppen rágyújtani készültem, amikor a portás, azaz David kirontott az ajtón és megállt előttem.
- Ne itt. Ezért ki is csaphatják! Az iskola 10 méteres körzetében tilos a dohányzás!
Sóhajtottam, majd elindultam az utcán. De arra nem számítottam, hogy a portás is jön velem.
- Milyen volt az első nap?
- Hulla jó.
- Tényleg?
- Nem. Vagyis...Maga ismerte Eric-et?
- Ó...óóóóó...nagyon is jól. Szegény fiam. Sokáig szenvedett...
- Istenem.
- Ismerted?
- Nem...de tudtommal én vettem át a helyét...
- Jaaa...igen...szeretnéd őt látni?
- Hogyan?
- Varázslat.
- Mi?
- Csak vicceltem. Vannak a diákokról fényképek és videók az archívumban. Ha akarod, bevihetlek.
- Azt megköszönném.
Udvariasan megvárta amíg elszívtam a cigarettám, majd elindultunk vissza a suliba. Nem mentünk messze a portától. Bementünk egy kis ajtón ami egy könyvtárhoz hasonló terembe vezetett. Akták és könyvek sorakoztak a polcokon. Dave rutinosan lekapott egy aktát és böngészni kezdte. Á, itt is van:
- Egy kicsit idősnek látszik...
- Pedig nem bukott. Nézd itt vannak róla videók is... - mondta és kiemelt egy kazettát. Röpke 5 percünkbe telt, mire találtunk egy lejátszót, további 10 percbe maíg azt csatlakoztattuk a kivetítőhöz, de megérte...
Igazából csak pillanatokat láttam. De...nem tudom. Kényelmetlenül éreztem magam.
- Holnap találkozunk! - köszöntem el Dave-től, a jelenlegi egyetlen barátomtól a suliban.
Lassan hazaballagtam. Anyámék késő estig nem jönnek haza, szóval egy ideig elnyúltam a kanapén, majd elhatároztam, hogy valamit csinálok. Nekiálltam tanulni, de természetesen nem kötött le. Már 2 és fél órája törtem a fejem, amikor kutyaugatást hallottam a bejárati ajtó felől. Kinyitottam az ajtót.
- Csá! - köszönt egy ismerős arc.
Tyler állt az ajtóban. Kiskorunk óta ismerjük egymást. A kutyája Tappancs egy Golden Retriver. Vakvezető kutya. Nem, Tyler nem vak. Csak annyira rossz a látása, hogy majdnem. Pontosan nem tudom, hogy milyen betegsége van. de azt tudom, hogy 7 éves kora óta semmi sem a régi.
- Tyler! Mi újság?
- Ezt én is kérdezhetném tőled.
Segítettem neki bejönni, majd leültettem a kanapéra.
- Semmi. Hát, nagyon furcsa a suli. tele van stréberekkel, képzelheted.
- Képzelem. Figyelj csak, hoztam valamit - mondta és előhúzott a kabátja zsebéből egy nejlonzacskót, amiben....cukrok voltak.
- Ez mi?
- Valami cucc...kaptam én is.
- Kitől?
- Baráttól.
- Tudják, hogy nem jól látsz, ezért rád sóznak akármit. Jobban kellene vigyáznod!
- Nézd. Mondom baráttól kaptam. Oké? Ha nem bíznék benne, nem vettem volna el...
- Akkor is. Én nem fogok drogozni.
- Honnan veszed, hogy ez drog?
- Nyilvánvaló.
- Akkor nem próbáljuk ki?
- Nem!
- De már nem vihetem haza...anyámék megölnek...
- Akkor majd én elrakom. Majd később kidobom - mondtam inkább magamnak és a zacskót a tartalmával együtt elrejtettem a szekrényembe.
- Oké, akkor mégis mi a francot csinálunk?
- Nem tudom...figyelj...barátok vagyunk ugye?
- Igen. Legalább is szerintem. Nem tudom, te hogy vagy vele.
- El kell mondanom valamit.
- Nyugodtan.
- Egy srác meghalt a sulinkban...
- Csak azt ne mondd, hogy közöd van hozzá...
- Nem! Dehogy. Viszont. Az ő helyére vettek fel a gimiben.
- Hogy hívják?
- Eric.
- Milyen Eric?
- Nem tudom...
- Akkor tudd meg és én utánanézek...szóvicc...haha...
- Ó...oké.
- Mennyi az idő?
- Fél 7.
- Akkor lassan indulok. Egyre korábban sötétedik.
- Elkísérlek!
- Biztos?
- Igen.
Felkaptam a kabátomat és el is indultunk. Odakint már lement a nap. Az utcai lámpák világítottak és egy lélek sem volt kint rajtunk kívül. Olyan hideg volt, hogy a leheletünket látni lehetett.
- Te nem fázol? - kérdezte Tyler.
- Egy kicsit.
- Akkor menj haza, nem akarom, hogy miattam tüdőgyulladást kapj!
- Nem fogok, nyugi...Amúgy is, mindjárt ott vagyunk...
- Ja, aha mindjárt.
5 perc és meg is érkeztünk.
- Biztos nem akarsz bejönni?
- Nem, nem köszi...
- Akkor szia! - mondta és megölelt.
- Szia!
A hazafelé út a sötétben valahogy nekem mindig gyorsabb. Nem hiszem el, hogy ilyen hideg van ősszel...Ahogy mentem, észrevettem a szemem sarkában valamit...vagy inkább valakit. Megfordultam, de nem volt ott senki.
- Biztos csak képzelődöm... - motyogtam.
Ja, a horrorfilmekben is ezt szokták mondani. Tovább mentem. Már az utcánkban voltunk, amikor megint éreztem valaki tekintetét a hátamon. Megint megfordultam.
- Van ott valaki?
Istenem de hülye vagyok. Ja, majd biztos valaki ordítja, hogy "Itt vagyok a bokorban, nem kérsz egy szenyát?" Természetesen nem jött válasz, így sietve a házunkhoz értem, bementem, majd becsuktam magam után a bejárati ajtót. Vagyis, becsuktam volna, ha...Ha nem láttam volta az utca túloldalán egy alakot. Azt hittem, hogy összefosom magam félelmemben, úgyhogy becsaptam az ajtót, bezártam.
- Dodó, hazaértél?
- Anya, te itt vagy?
- Mégis hol lennék? Sőt. Te hol voltál?
- Hazakísértem Tylert.
Jobbnak láttam, hogy nem szólok a dologról.
- Van vacsi?
- Csináltam sült csirkét. Szedjek neked?
- Nem kell, megoldom.
- Milyen volt a suli?
Ki vagy te és mit tettél anyámmal?
- Jó volt, csak fura.
- Fura?
És akkor elmeséltem neki mindent. A sok ikertestvértől kezdve Eric-ig. Amikor befejeztem, Anya kettőt pislogott, majd segített a csirkével, mert mostanság nagyon nem megy a vágás.
- Cigaretta szagod van.
- Csak Tyler. Ő cigizett.
- Értem...
Eddig érdekes nem tűnt fel neki. Ringbe szállt az év anyja címért?
- Apa?
- Nemsokára jön. Még dolgozik.
- Értem.
Megettem a vacsorámat, majd felmentem a szobába.
- Na nézzük, holnap milyen óráim lesznek...Fizika, Föci...
KOPP! Valami koppant az ablakon. Alig mertem kinézni. De szokás szerint nem volt ott senki. Visszamentem pakolni. Miután végeztem, elmentem lezuhanyozni. Amikor innen is visszatértem, eldöntöttem, hogy sorozat-maratont tartok a laptopomon. Naná, hogy Sleepy Hollow. Egy ideig türelmesen néztem, majd éreztem ahogy lecsukódik a szemem.
*
Erős fényre ébredtem. Nagy nehezen kinyitottam a szemem. A filmnek vége, és a laptop kilépett a teljes képernyős módból. Lehajtottam a fedelét. Ekkor észrevettem egy sötét alakot a sarokba.
- Na jó! Edward Cullen, ha te vagy az, ez nem vicces! - kiáltottam, majd felkapcsoltam a villanyt "most megvagy" diadalittas tekintettel.
Hát...egy kabát volt. Úgy döntöttem, hogy a kudarc után tényleg lefekszem aludni. Magamra húztam a takarót és lehunytam a szemem.
*
Egy sötét helyen voltam. A lábam alatt fű. Semmi fény. Csak a nagy sötétség. Elindultam. nem tudtam, hogy merre. Hirtelen valamibe megütköztem. Isten arra teremtette a kis lábujjat, hogy a sötétben is megtalálja a szilárd tárgyakat. Lehajoltam. Egy ovális alakú kő... Olyan mintha valami véset lenne rajta... Hirtelen fény keletkezett...Felnéztem az égre. A Hold kibújt a felhők mögül. Így már jobban láttam. Ez egy sírkő...
Hirtelen úgy éreztem, valaki szuszog a fülembe. Esküszöm, nem mertem megfordulni. De mégis megtettem. És ahogy sejtettem...Eric...ő állt mögöttem hófehér arccal remegő ajkakkal, beesett szemekkel. Sikítottam volna, de egy hang nem jött ki a torkomon. Hirtelen minden megvilágosodott körülöttünk. Én pedig felálltam. Ő velem együtt.
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem remegve.
Ő csak megcsóválta a fejét. Majd ingatta jobbra, balra.
- Te voltál az aki követett engem?
- Oké, ha így folytatod, komolyan kezdek megijedni tőled.
Eric arca elkomorult.
- Örülök, hogy végre valaki lát - bökte ki. - Először csak kíváncsi voltam, hogy ki ment a helyemre. De őszintén, komolyan megleptél Dorothy.
- Te nem vagy olyan mint a többi.
- Nem. Ahogy te sem. Csak annyi a különbség, hogy engem szeretnek, téged viszont nem.
- Ne piszkálj, mert még komolyan megharagszom rád...
- Hogy láthatsz engem? - vágott a szavamba gond nélkül...
- Nem tudom...
- Derítsd ki!
- Hogyan?
- Passz...de én a helyedbe felkelnék. El fogsz késni! - vigyorgott.
És ekkor kipattant a szemem.
Eric Carter
1996.12.06-2014.09.22
R.I.P- Na ne... - motyogtam.
Hirtelen úgy éreztem, valaki szuszog a fülembe. Esküszöm, nem mertem megfordulni. De mégis megtettem. És ahogy sejtettem...Eric...ő állt mögöttem hófehér arccal remegő ajkakkal, beesett szemekkel. Sikítottam volna, de egy hang nem jött ki a torkomon. Hirtelen minden megvilágosodott körülöttünk. Én pedig felálltam. Ő velem együtt.
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem remegve.
Ő csak megcsóválta a fejét. Majd ingatta jobbra, balra.
- Te voltál az aki követett engem?
- Oké, ha így folytatod, komolyan kezdek megijedni tőled.
Eric arca elkomorult.
- Örülök, hogy végre valaki lát - bökte ki. - Először csak kíváncsi voltam, hogy ki ment a helyemre. De őszintén, komolyan megleptél Dorothy.
- Te nem vagy olyan mint a többi.
- Nem. Ahogy te sem. Csak annyi a különbség, hogy engem szeretnek, téged viszont nem.
- Ne piszkálj, mert még komolyan megharagszom rád...
- Hogy láthatsz engem? - vágott a szavamba gond nélkül...
- Nem tudom...
- Derítsd ki!
- Hogyan?
- Passz...de én a helyedbe felkelnék. El fogsz késni! - vigyorgott.
És ekkor kipattant a szemem.
Ez eddig nagyon tetszik. Remélem hamar jön a folytatás. :) "A szüleim szerint hálásnak kellene mennem" az "lennem" lenne ugye? :D
VálaszTörlésDe:D Köszi, hogy szóltál és örülök, hogy tetszik ^^
VálaszTörlésez nagyon jó volt, folytatást.
VálaszTörlés